2016. március 8., kedd

Thorsten Saleina: Hohó! Kié ez a popó?



Ez a lapozó felébreszti bennünk, szülőkben is a vihorászó kiskamaszt, hiszen ki ne tartaná mulatságosnak azt, ha fenekük alapján kell felismerni az állatokat. Az ötlet eredeti és játékos: az oldalakon egy-egy állat popóját látjuk, ha pedig kihajtjuk a füleket, szemből is ránk köszön az alfelek tulajdonosa: a malac, medve, páva stb.

A könyv eredetileg német nyelven jelent meg. Mind a szöveg, mind az illusztráció Thorstein Saleina munkája. Minden oldalpáron baloldalon olvashatjuk a szöveget, a jobb oldalon pedig ott a kihajthatós rajz.



A kitalálós versikéket Szabó T. Anna fordította. Van közöttük kevésbé sikerült, de egészen jópofa is (hogy ebből mennyi a szerző és mennyi a fordító érdeme, nem tudom). Az első darab pl. így hangzik: 
"Farkincája kunkori, 
dagonyában gyakori.
Nos? Tudatlan nem maradsz:
ez itt bizony a
malac.

A rajzok egyszerűek, kedvesek. Bónuszként a szöveges oldalak mindegyikének bal alsó sarkában megjelenik egy egérke, aki hol a saját popójára mutogat, hol egy nagy fürdőszivaccsal mosakszik (a mosakodó macska mellett), fésülködik (a tüskés sünivel szemben) vagy egy méhecskét figyel (mellette a maci mézesbödönét dongják a méhek).

A lapok és a kihajtható fülek jó minőségű, vastag kartonból készültek, ami fontos egy ilyen interaktív lapozó esetében. A fülecskék különböző irányba nyílnak (fentről lefele, lentről felfele, oldalra vagy éppen átlósan). Egy jó kézügyességgel rendelkező egyéves gyerkőc már ügyesen elboldogul a kezelésükkel.

Adatlap
Eredeti cím: Oho, wem gehört der Tierpopo?
Szöveg:    Thorstein Saleina
Fordítás:  Szabó T. Anna
Rajz:       Thorstein Saleina
Kiadó:     Tessloff Babilon, 2015.
Formátum: lapozó vastag kartonból, kihajtható fülekkel
Célkorosztály: 12hó+.


2 megjegyzés:

  1. Kedves Juli! Nagyszerű ötlet, hogy megosztod a gyermekkönyvekkel kapcsolatos benyomásaidat! Szerintem sokan hálásak emiatt Neked! Én is köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a bátorítást, jó olvasgatást!

      Törlés